Boltzár: a lengyelek követik a magyarokat
A beterjesztő Szolidaritás a Bibliára hivatkozik.
A beterjesztő Szolidaritás a Bibliára hivatkozik.
A miniszter ennek ellenére azt nem zárta ki, hogy egyes képviselők előálljanak ezzel kapcsolatban kezdeményezésekkel.
Még mindig kevesebben dolgoznak a kereskedelemben, mint a vasárnapi boltzár előtt. A láncok pedig hiába próbálkoznak: nem találnak új embert.
Először csak minden hónap első vasárnapján zárnák be a boltokat Lengyelországban, a katolikus egyház viszont már egyből bezárna mindent.
A KDNP elnöke a Magyar Időknek adott interjúban azt mondta, nem akarták kockára tenni a kvótareferendum sikerét, ezért vonták vissza a vasárnapi zárva tartást.
A Spar forgalma nagyon közel van a vasárnapi nyitvatartás tilalmáról szóló törvény bevezetése előtti időszakéhoz, és más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A KDNP levinné a pelenka áfáját és más családtámogatási javaslatokon is dolgoznak. A szabad vasárnapról nem tettek le, most azt szeretnék, ha havi két szabad vasárnapot kapnának a kereskedelmi dolgozók.
15 millió csomag kiszállítása, 22 millió termék – ezt mind online vásárolták a magyarok tavaly.
MGYOSZ: nincs ok változtatni.
Tóbiás József szerint a Fideszen múlik, hogy lesz-e megint vasárnapi bérpótlék a dolgozóknak.
A Decathlon is kinyit vasárnap. Erre jutottak a sportáruház-lánc munkatársai és vásárlói.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a boltok vasárnapi újranyitásához több ezer új munkavállalóra és több tízmilliárd forint bérpótlék kifizetésére lesz szükség.
A boltzár kinyírta az online áruházak vasárnapi házhoz szállítását is. Most, hogy a boltzárat kinyírták, érkezik az áru a hét utolsó napján.
A törvényi lehetőségek értelmében és vásárlók visszajelzései alapján az IKEA azt a döntést hozta, hogy 2016. május 22-én tart nyitva először vasárnap is.
"Túlhajszoltak" voltak a vasárnapi boltzár idején a plázák, ez most enyhül, de a hosszabb pénteki-szombati nyitva tartás várhatóan marad. Ez ugyanis nagyon bejött a vásárlóknak.